Autóbérlés Málta

Elég megfontolandó, hogy magyarnak érdemes-e Máltán autót bérelni, hiszen a kormány a jobb oldalon található, ráadásul, ha ez nem lenne elég a felelőtlen vezetési stílusok miatt elég sok a közúti baleset. Egy kisebb autót nagyjából 35 euróért bérelhetünk, és a sofőr nem lehet 25 évesnél fiatalabb.

Ahány ember, annyi vélemény, tartja a mondás. Egyesek szerint egyáltalán nem éri meg a máltai autóbérlés, más utazótól pedig azt hallhattuk, hogy habár a tömegközlekedés olcsó és elérhető, sok idő eljutni A-ból B-be. A bal oldali közlekedést, illetve a jobb kormányos autót viszonylag gyorsan meg lehet szokni és nem túl drága.

Mi befolyásolhatja az autókölcsönzés teljes költségét?

Az olyan magától értetendő változózók kívül mint például a bérlés időtartama vagy az autó kategóriája, olyanok, hogy:

  • Van-e előre foglalásunk
  • A foglalásba beleesik-e hétvége vagy ünnepnap
  • Milyen szintű biztosítást kötsz
  • Ugyan ott adod-e le az autót, mint ahonnan kibérelted
  • Kell-e gyerekülés, GPS vagy hasonló kiegészítő.

Mire figyeljünk a leginkább?

– Üzemanyag politika

A lehetőségek általában teli-teli, üres-üres, teli-üres. Ha van lehetőségünk, válasszuk inkább a teli-teli opciót. Ilyenkor teletankolva kapjuk meg, és vissza is teli tankkal kell vinni. Általában a repülőterek közelében nagy eséllyel találunk direkt erre a célra épített benzinkutakat, tehát nem kell azon izgulni, hogy egy jó előre megtankolt autó kijelzőjén a csík biztosan a maximumot jelezze leadáskor.

– Az autó átnézése

Átvétel előtt mindenképp járjuk körbe a járművet. A hibákat közösen jelöljük be az erre a célra biztosított lap ábráján, még az az apróbbakat is. Habár nem szoktak ezekkel visszaélni, jobb az elővigyázatosság. Ellenőrizzük a gumiabroncsot, szélvédőt, üzemanyag szintet.

– Jogosítvány

Foglalás előtt mindenképp nézzük meg, hogy kell-e nemzetközi vezetői engedély, illetve minimum milyen réginek kell lenni (ez általában két év) a jogosítványunknak ahhoz, hogy külföldön vezethessünk.

Milyen biztosítást válasszunk?

Általában van lehetőségünk több biztosítás közül választhatunk. Napi biztosítási díjat fizethetünk körülbelül 5-20 euróért, cserébe nem kell önrészt fizetnünk a bérléskor. Amennyiben ezt el szeretnénk kerülni, egy szabad szemmel is látható összeget zárolnak a kártyánkon, ami lehet akár 100 euró is, az autó értékének függvényében. Ennek hátulütőjét leginkább akkor érezhetjük, ha nem hitelkártyánk van. A zárolás feloldása általánosságban is 21-30 nap, de eltarthat akár 60 napig is. Mindig ellenőrizzük, hogy a zárást feloldották-e, néhány kisebb cégnél pedig előfordulhat, hogy ezért külön könyörögni kell. A kettőt kombinálhatjuk is, fizetünk egy alap biztosítást és egy kisebb összeget pedig lezárolnak. A legalapabb biztosítás, ami szintes minden bérléshez jár lopáskár és törés ellen véd.

>