Érdekességek a varázslatos Máltáról – ezeket látnod kell!

Az Európai Unió legkisebb törpeállama. A filmesek egyik kedvenc kirándulóhelye. Egy igazi paradicsom, ahová nemcsak nyáron érdemes utazni.

Máltán meglepően sok látnivaló várja a turistákat. Valószínűleg nincs még egy olyan hely a Földön, ahol ilyen pici helyen, az emberiség történelmének valamennyi korszakából származó műemléket nézhetünk meg: a kőkorszaktól egészen a közelmúltig. Mesés templomok, erődök, mór és arab házak, kikötők, lagúnák és lovagkori kastélyok csábítanak kirándulásra minket. A temérdek különlegesség miatt nem is ajánlatos 7-10 napnál kevesebbre ideutazni, hiszen nehéz lenne ennyi időbe bele zsúfolni ennyi történelmet, kultúrát, építészetet és természetet.

Málta fő bevételi forrása a turizmus és idegenforgalom, az ittélők gondoskodtak róla, hogy a turisták kényelmesen eljuthassanak szinte bárhová: három irányban is járnak hop on hop off buszok, szóval minden lényegeset el lehet valamelyikkel elérni. Ha erre a szigetre esik a választásod, felejtsd el az unalmat, a máltaiak ugyanis imádják az ünnepeket. Csak június és szeptember között, tehát a nyári időszakban 75 helyi fesztivált tartanak.

A főváros, Valletta Máltán található, lakossága mindössze 6300 fő. A hivatalos nyelv a máltai mellet az angol (Málta csak 1964-ben vált függetlenné Nagy-Britanniától), de szinte mindenki beszél olaszul is.

A máltaiak anyanyelvén egyszerre hallunk arab, olasz, francia és angol szavakat is. Valletta városfalon belüli teljes része az Unesco Világörökségnek része. Egy strandolós nap helyett bátran válasszuk Valletta varázslatos kis utcáit, hiszen megannyi történelmi és gasztronómiai élménnyel leszünk gazdagabbak. Az óvárost három oldalról a tenger és méltóságteljes erődítmény falak határolják. Ha az átlagosnál több telefonfülkét látsz az utcán ne lepődj meg: ezek Málta történelmének fontos részei, ezért a kormány úgy határozott, hogy nem lehet őket eltávolítani.

Málta három lakott szigetből áll: lta, Gozo és Comino. A környezeti adottságokat nemcsak a turisták, de Hollywood is imádja. A Trónok harca című sorozat néhány epizódját is itt vették fel, emellett néhány filmben is felfedezhetjük a tájat, például a By The Sea, a Popeye, a Phillips kapitány vagy a Trója című alkotásban.

Érdekesség, hogy a környéken rengeteg szentjánoskenyérfa található. Ennek a fának a termésében lévő magok száma mindig öt, melyeknek ugyanannyi a súlya. Korábban például ezzel mérték le a gyémántokat.  Málta körülbelül 60 fafajnak ad otthont, melyek többsége rettentően ritka és védett. Málta legöregebb fái a Bidnija nevű településen található olajfák, melyek története körülbelül 2000 éve kezdődött.

Az itteniek kedvesek és barátságosak. Kedvelik a turistákat, így ha eltévednénk vagy útbaigazításra lenne szükségünk, bátran szólítsuk meg őket. Nem kell meglepődni, ha el is kísérnek egy darabon. Délután kettő után kihalnak az utcák, ilyenkor mindenki pihenéssel tölti az idejét, majd este újra megtelik a város. A tereket hatalmas templomok uralják, a vidék nagyrészt római katolikus vallású. A házakon, utcákon, tereken, mindenhol jelen vannak a katolikus hit ikonjai, az erkélyeket is gyakorta díszítik Szűz Mária vagy Jézus szoborral, de az sem ritka, hogy a máltaiak házának is valamilyen vallási témához kötődő elnevezést adnak. Ételeinek szicíliai és közel-keleti fűszerezése van, miközben olyan helyi alapanyagokkal dolgoznak, mint a nyúlhús és méz. A terített asztalok elképzelhetetlenek vegyes saláták nélkül, a helyi narancsból szinte korlátlan a mennyiség.

Máltán két egyedi vásárlási központ is található, az egyik a Nagy Szigeten a Rabat melletti volt repülőtéren a Ta’Qali kézműves falu, míg a másik hasonló jellegű intézmény Gozón működik, San Lawrenz peremén egy volt laktanyában, a Ta’Dbiergi. Ezekben a falvakban a turisták előtt készülnek a különféle kézműves termékek. Az üvegfúvó mesterek művészi, színes tárgyakat állítanak elő, szintúgy a réz tárgy készítők, ezen kívül láthatók még kerámiaművészek, csipkeverők és sok egyéb helyi érdekes foglalkozású emberek. A kézi csipke egész Európában ismert és Gozo specialitása.

A bal oldali közlekedés sok bonyodalmat okozhat, hiszen a kormány a jobb oldalon van, így akár egy taxiban utasként is furcsa lehet a helyzet, de a zebráról lelépve is ügyelni kell arra, hogy először jobbra nézzen a turista. Máltán nem ritka látvány az utakon a szépen karbantartott 40-50 éves autó sem.

Málta testvérszigetén még találni jó pár érdekességet. Ilyen például a Ramla Bay, melynek hosszú homokfövenye fölött egy kis barlangot találunk. A legenda szerint ez volt az Odüsszeia-beli Kalypso nimfa barlangja.

Ha az igazi máltai életre vagy kíváncsi, akkor ajánlatos a tengerparti üdülő övezetből a sziget belseje felé elindulnod. Általában pár száz méteres séta után már teljesen turistamentes utcákat találsz, ahol meglesheted a helyiek életét. Málta varázslatos strandjai selymes tört fehér vagy aranysárga homokkal borítottak, a rengeteg napsütés és az ízletes ételek mellett ezek a partszakaszok teszik Málta szigetét ideális hellyé egy tökéletes nyaraláshoz.