A legjobb hónapok egy Máltai utazáshoz a: május, június, szeptember és október. A nyár folyamán számíthatunk a Sirokkóra (ez nem más, mint egy sivatagi szél, ami hozza a meleg levegőt). Ha igazán forró napokat szeretnénk eltölteni Máltán, érdemesebb erre az időszakra foglalnunk időpontot. Viszont figyelembe kell vennünk, hogy a főszezon júniustól augusztusig tart. Ilyenkor rengeteg a turista, és mindent jóval nehezebben lehet szervezni.
Az időjárás rövid leírása
Az éghajlat mediterrán, enyhe, esős telekkel és forró, száraz nyarakkal. Az év nagy részében kék ég és ragyogó napsütés jellemzi. A nyár forróságát enyhítik a szinte folyamatosan fújó északnyugati szelek. Ezt időnként a Szahara elől érkező forró és rendkívül párás légáramlat szakítja meg, amely nehézzé teszi az emberi szervezet lehűlését. Ezt a szelet Máltán xlokknak nevezik, de meglehetősen ritkán fordul elő szélsőséges mértékben.
A nyár általában szeptember végén ér véget, amikor az Atlanti-óceán elől érkező légáramlatok elérik a szigeteket. A hirtelen viharos időjárás után a hőmérséklet lassan csökken, és még a Szent Márton nyara (október vége, november eleje) is napos és meleg lehet. Ez a mezőgazdasági művelés fő időszaka.
A máltai telet az európai hideg, a szaharai forró, és az atlanti-óceáni hűvös légtömegek váltakozása határozza meg. Hidegebb időszakokban hó is hullhat, ám a fagy ismeretlen a szigeteken.
További jelentősebb szelei a majjistral (misztrál, az Atlanti-óceán felől), tramuntana (északról) és a grigal (északkeletről).
Az évi csapadék mennyisége: 560 mm. Ennek jelentős része a heves téli záporok során hull. Az átlagos mennyiség azonban Máltán nem mérvadó adat, mert évről évre drasztikus változások lehetnek a csapadék mennyiségében (1015 mm-től a szinte teljes szárazságot jelentő 255 mm-ig).
Télen
Máltán a tél rendkívül enyhe, néha az észak-északnyugati szelek Közép-Európa irányából hozhatnak hidegebb levegőt, de ez nem jellemző. A téli nappali hőmérséklet ritkán esik 10ºC alá, az éjszakai pedig sohasem megy le a 0ºC alá, így havazás sem várható soha.
Vannak viszont téli viharok, amik akár 3 napig is eltarthatnak. Ilyenkor viharos erejű északnyugati vagy északkeleti szelek fújnak, általában a legtöbb csapadék is ekkor – szeptember és december között – esik. Szerencse, hogy ennek ellenére télen is sokat süt a nap és a nappali hőmérséklet 15ºC körül van, néha még 22ºC-ot is eléri.
Nyár
A nyár igazán forró és száraz. A hőmérséklet áprilisban kezd el igazán megemelkedni, áprilistól augusztusig szinte semmilyen csapadék nincs. A legmelegebb hónapok a július és az augusztus, ekkor a nappali hőmérséklet 30ºC felett van, néha 35ºC fölé is emelkedhet a hőmérőnk mutatója. Természetesen nem nagy baj ez a hatalmas meleg, hiszen a hűs tenger elviselhetővé teszi ezt a tikkasztó nyári forróságot. Átlagosan a nap nyáron 12 órát süt, ezért érdemes úgy készülnünk, hogy kellő mennyiségű folyadék legyen nálunk, vagy esetleg vigyünk magunkkal olyan felszerelést, ami biztosít nekünk némi árnyékot. Tehát érdemes azért egy lenge pulcsit és egy vékony hosszú nadrágot vinnünk, de csak késő estére – na és a templomok meglátogatásához, Máltán ezt a szabályt igen komolyan veszik.
Máltát sziklás tengerpart jellemzi, a vízbe lépcsőkön vagy létrán lehet lejutni. A sziklás strandokon napernyő bérlésére nincs lehetőség. A szigeten kevés homokos strand található, legtöbbje a nyugati partvidéken lelhető fel. Katalógusunkban “Homokos tengerparti hotelek” címszó alatt található közvetlen homokos tengerparti hotel.
Alapvetően Málta az év minden hónapjában látogatható, hiszen fázni sosem fogunk. A téli kiruccanás inkább azoknak az embereknek ajánlott, akik imádnak múzeumba járni, várost nézni, jókat enni és inni, kulturálódni és természetesen nem megsülni. Máltán mivel télen is kellemes tavaszi idő van, roppant jó érzés kiszakadni a hazai mínuszokból, ami Magyarország telét jellemzi. Ráadásul ha télen utazunk a turisták is jóval kevesebben lesznek, így átélhetünk egy csodás meghitt kis nyaralást. A nyár pedig azoké akik imádják az egzotikumokat, a forró időjárást, a finom koktélokat és a kellemes sós tenger adta lehetőségeket.