Málta munkavállalás

Máltán azt mondják, hogy egyszerűen csak jó élni, ha a megfelelő körülmények összeállnak. Ez magyar szemmel, a magyar viszonyok között szocializálódva, van, akinek önmagában szokatlan, de ugyanakkor üdítő, és mágikus, és amit nagyon lehet szeretni, élvezni és értékelni is. Málta egy kis ország, kisebb, mint Budapest. Csodálatos az időjárás. Sokat süt a nap, a tenger mindenhol közel van. Pálmafák, virágok, nyugalom, magyar szemmel nézve az egész ország egy békés, mediterrán nyaralóhely.  Sokan vágynak ide dolgozni, pont a mediterrán éghajlat, a tenger közelsége és tisztasága, az emberek kedvessége és szívélyessége miatt. Természetesen elsősorban a jobb fizetés, a magasabb életszínvonal és a jövőjük anyagi megalapozása a legfontosabb szempont, az elsődleges cél.

Fiataloknak jó lehetőségeket kínál a szállodaipari, a turizmus-jellegű munka elsősorban. Egy átlagos, kezdő 1000 Euros havi bérrel már nagyon békésen el lehet élni, legalábbis az itthoni albérlet és fizetési viszonyokhoz képest. Azt is hozzá kell tenni, hogy ebből a fizetésből még a jövőt elkezdeni megalapozni nem nagyon lehet, ahhoz többet kell dolgozni vagy magasabb pozícióba kell kerülni. Máltán például egyes szakmák egyszerűen nem léteznek. Ha valaki szeretne a saját szakmájában kint dolgozni, akkor érdemes először utánajárnia annak, hogy az ő szakmája egyáltalán létezik-e Máltán, és ha igen, akkor mennyire van rá kereslet főleg egy külföldi munkavállaló számára. Azt is figyelembe kell venni, hogy mivel Málta inkább egy szellős nagyvárosra hasonlít, mint egy nagy országra, ezért a lehetőségek is korlátozottabbak. Azokban a munkakörökben és pozíciókban, amelyekre van elég máltai jelentkező, külföldiként elég nehéz bejutni. Ilyen szempontból eléggé nagy a protekcionizmus, és ráadásul elég nagy elvárás lehet a máltai nyelv ismerete is, mert nem minden esetben elegendő az angol, még akkor sem, ha mindkét nyelv hivatalos nyelve az országnak. Tehát bizonyos munkakörökben, ha valaki nem beszéli a hazai nyelvet, az eleve kizáró ok egy külföldinek.

A munkavállaláshoz legalább három hónapot meghaladó tartózkodás szükséges, de a máltaiak szeretnek hosszútávú munkaerőben gondolkodni. Ebben az esetben regisztrálni kell a máltai Állampolgársági és Bevándorlási Hivatalnál (Department of Citizenship and Expatriate Affairs), amely a regisztrációt követően egy öt évig érvényes regisztrációs igazolást állít ki. Amennyiben a külföldi munkavállaló egy évnél rövidebb ideig dolgozna csak Máltán, akkor ezt az igazolást csak a munkavállalás időtartamára állítják ki. Az igazolás igényléséhez szükség van a személyes úti okmányokra, de azok hiteles másolatát is elfogadják, és az igénylési díj befizetésére. Egy új munkavállalási engedély kérelme (az utolsó információm szerint) 58,23 euróba kerül, míg a már meglévő engedély meghosszabbításáért 34,94 eurót kell befizetni. Az igénylést a Munkaügyi Hivatalnak kell benyújtani. A jó hír, az, hogy nem kell megvárni a végleges engedély elkészülését, mert ameddig a végleges engedély el nem készül, annak érdekében, hogy a munkavégzés akár azonnal megkezdődhessen, a Munkaügyi Hivatal igazolást állít ki arról, hogy a munkavállalási engedélyt megkérték. Így semmi akadálya nincs az azonnali munkavállalásnak.

A munkavállaláshoz valahol lakni is kell. A lakások bérleti díja brutálisan emelkedik, amit szintén érdemes figyelembe venni a munkavállalás előtt. Egy három hálószobás lakás bérleti díja havi 800-2000 Euro körül van jelenleg, ez természetesen a szállás elhelyezkedésétől is függ, de 800 Euroért már nagyon örül az ember, ha lakásból talál valami jobbat. Kibérelni egy tiszta, normális szobát havi 250-500 Euroért viszont lehetséges már.

A szállodaiparban, éttermekben, de nem-vezető pozíciókban, a havi kereset 1000 Euro körül már nem számít rossznak, de meg kell tanulni kijönni ebből a pénzből. Egy havi nettó 1800-2000 euro-s állás már igen jó fizetésnek számít, amiből már bőven félre is lehet tenni. Leginkább állandó és hosszútávú munkalehetőségeket kínálnak Málta csodálatos szigetén, nem szeretik az alkalmi egy-két havi munkavállalást. Máltán a munkaidő változó, az alap, az öt munkanap hetente, de természetesen azért ez változhat az üzletek jellegének megfelelően. A szállást a munkaadó nem biztosítja, de kiutazáskor minden segítséget megadnak általánosságban, hogy az első pár napra-hétre találjanak átmeneti szállást.  Amikor már kint dolgoznak, akkor tudnak keresni maguknak végleges szállást, ha szeretnének. A kiutazás minden esetben saját költségen történik, a Wizz Air légitársaság repül Máltára napi rendszerességgel. Kezdőtőke legalább 300-400 ezer forintnak megfelelő Euro kell, a repülőjegyen árán felül. Csak az utazás költsége, illetve a szállás díja, ami általában kéthavi kaució plusz az aktuális hónap szokott lenni, plusz ezen kívül az első pár hétre való költőpénz terheli még a munkavállalót az első fizetéséig.

Leginkább az éttermi F&B területre keresnek angolul jól beszélő, releváns szakmai tapasztalattal rendelkező jelentkezőket. A felszolgáló, bartender, szakács, cukrász, hentes, éttermi hostess, gyorséttermi dolgozó vagy gyorséttermi vezető pozíciók elég gyakoriak. Mielőtt a fizetési ajánlatokat elfogadják, minden esetben tájékozódjanak arról, hogy a kínált bérezés bruttó vagy nettó összeg. A Máltán tartózkodó adófizetőkre kivetett jövedelemadó a bruttó jövedelmük 15-35%-a között mozog A tartózkodási engedéllyel rendelkező munkavállalók, akik részmunkaidőben dolgoznak, fix 15%-os adót kötelesek fizetni.

Nézzünk meg néhány fizetési ajánlatot máltai munkákra.

Egy kezdő felszolgáló/báros fizetése 5-6 Euro/óra, ami nagyságrendileg körülbelül 800-1000 Euróra jön ki havonta, amire még jön borravaló, valamint, ha túlórát vállal, az is plusz pénzt jelent. Ha több éves tapasztalattal rendelkezik akkor 6-8 Euro/óra, tehát nagyjából 1000-1.300 Eurót jelent havonta, plusz a borravaló és a túlóra.

Egy gyorséttermi dolgozók hasonlóképpen egy kezdő felszolgálóhoz 5-6 Euro/óradíjra, havi 800-1000 Euróra számíthatnak. Egy gyorséttermi vezető 1300 Euro körül keres havonta, amihez még hozzájöhetnek a céges bónuszok.

Szakácsok között több pozícióban is kínálnak Máltára munkát. Egy szakács fizetése tapasztalattól és pozíciójától függően is emelkedik. Körülbelül 800-1600 Euro közé esik a fizetésük. A fizetésen felül még a borravalóból is részesülnek.

Egy éjszakai klubban dolgozó báros 4-5 Euro óradíjat kap, de a borravalója igen magas is lehet, akár műszakonként 20-50 Euro.

Takarító személyzet átlagosan 4.50-6 Euro körüli órabért kapnak.

A munkavállalókkal szemben támasztott követelmények, legalább egy B1 szintű angol nyelvtudás, lehetőség szerint több éves szakmai tapasztalat, ami általában legalább 2-3 év, szakmai végzettséget igazoló dokumentum, és angol nyelven megírt fényképes önéletrajz.

Akár egyénileg, akár munkaközvetítő iroda által is tudnak munkát vállalni munkát, de minden esetben a döntés előtt saját érdekükben tájékozódjanak minden lehetséges apró részletről, hiszen egy külföldi munkavállalás mindig felelősséggel jár.

Remélem a fent leírtak hasznos információkat tartalmaznak.

Jó munkát és sok sikert kívánok.