Málta történelme

Málta történelme igen mélyre nyúlik vissza az időben és szorosan összefonódott a földközi-tengeri népek történelmével. Szicília és Észak-Afrika története nagy hatással volt Málta történelmére is. A mai sziget területén még mindig megtalálhatóak a világ legrégebbi templomai, bronzkori kőfejtők és a föníciai sírok, valamint a római kori villák hűen emlékeztetnek a sziget történelmi régmúltjára. A keresztény, arab, lovagkori és brit örökség hagyományai, kultúrája pedig még a mai máltai lakosság életét is mélyen meghatározza.

Málta szigete mintegy 5-10 millió évvel ezelőtt emelkedett ki először Szicília déli partjainál a tengerből, de a jégkorszak végén, körülbelül 12 ezer évvel ezelőtt a tengerszint emelkedésével nyerte el mai formáját. Előtte többször is összefüggő területet alkotott Szicíliával. Innen hajóztak át az első lakosok is, úgy hétezer évvel ezelőtt. Eleinte barlangokban éltek, később pedig a helyi telepesek agyagból és fából építettek kunyhókat, és földműveléssel foglalkoztak. A későbbiekben egyre több betelepülő érkezett, és velük együtt elkezdett fellendülni a helyi fejlődés is. Erről a Kr. e. 4100 körüli, Zebbug környékén található ovális síremlékek tanúskodnak. Ebben az időszakban már a hierarchia kialakulásának a jelei is felfedezhetőek voltak. Ggantija építésével kezdetét vette a templomok kora. Ugyanúgy, ahogy más helyszíneken is, itt is felmerült a kérdés, vajon a hatalmas faragott kőtömbökből milyen technológiával építették ezeket a fantasztikus építményeket, és hogyan szállították őket a helyszínre. Ebből a korból megmaradt szobrokat és több régészeti leletet is megtalálhatnak ma a vallettai Régészeti múzeumban. Ez a kultúra szinte nyomtalanul eltűnt, és azóta sincs megdönthetetlen bizonyíték a valódi okáról. Később újabb bevándorlók érkeztek, akik leginkább harcosok voltak, és a mai Victoria helyén építették fel az első erődített települést. Ez a máltai bronzkor néven ismert időszak volt, amikor a mezőgazdaság is egy picit hanyatlani látszott. A szigetre behozott bronzért cserébe, úgy gondolják a történészek, hogy cserépedényekkel és vászonnal fizettek a helyiek.

Muszáj megemlíteni Málta őskori emlékei közül az úgynevezett keréknyomokat, amelyek máig a legtitokzatosabbak a történelmükben. Ezek a nyomok a két nagy szigeten maradtak fenn, és a sziklába mélyedő vágatok néhány tíz centiméter mélyek, ám hosszú kilométereken át kanyarognak hegytetők és völgyek között. Ezeket a nyomokat egyértelműen a bronzkori telepekhez kötik. A leghosszabb vágat 18 kilométeren át követhető. Egyértelműen szállítási útvonalaknak tűnnek, de néhol olyan szűk kanyarokat fedeztek fel, hogy kizárták azt a lehetőséget, hogy kocsiktól származtak volna. A ma elfogadott álláspont alapján valamilyen szállítóeszköz nyomai, de pontos formájáról és működéséről nincsenek konkrét információk. Kr. e. 700 körül föníciai hajósok kezdték el kikötőként használni a sziget keleti régióit. Ezekben az időkben a nagy sziget Malet néven jelent meg a történelemben. Néhányan a mai máltai lakosságból genetikailag még mindig rokonságot mutatnak a föníciaiakkal, ebből is látszik, hogy ez a korszak milyen nagy mértékben meghatározó volt Málta történelmében. Róma az első pun háborúban megtámadta a szigetet és ki is fosztották. Malet így Róma Sicilia provinciájának része lett. A későbbiekben a helyüket 480-ban a karthágóiak vették át. 218-ban a II. pun háború után Málta a Római Birodalom része lett. 395-ben a birodalom felbomlása után a nyugati birodalom fennhatóság alá került. Erről az uralkodásról mindössze néhány rom, valamint pénzérme maradt emlékül. Málta sokáig a konstantinápolyi száműzöttek egyik letelepedési helye is volt. 70 körül igen jelentős arab népesség költözött be a szigetekre. Lecsökkentették a területét és megerősítették a várost, amely a Medina nevet kapta. A város előterében létrejött egy úgynevezett előváros, amely Rabat néven maradt fenn mind a mai napig. Eleinte a mai Gozon szigetén Medina, majd később Rabat volt a város központja. A kulturális hatásukat az épületek jellege és a máltai nyelv nyelvtani szerkezete is hűen őrzi a történelemnek. Az arabok ittléte alatti időszakban Málta hatalmas fejlődésen ment keresztül. Fontos kereskedelmi és mezőgazdasági központtá vált. Fejlesztették a vízellátást, megjelentek a szélmalmok és gyapotot, valamint citrusféléket hoztak be. Ebben az időben a keresztényéget felváltotta az iszlám, és akik keresztények maradtak, azokra különadót vetettek ki. A mai helynevek legnagyobb része is arab eredetű, csak Málta és Gozo latin eredete áll vitán felül. 1090-ben egy szicíliai gróf, I. Roger, elfoglalta a szigetet az araboktól, és az ő hatására a keresztény közösség is újra fejlődésnek indult, sőt, a muszlin arabok egy része is áttért, nagyobb részüket pedig kitelepítették a szigetről. Málta népességének összetétele jelentős változásokon ment át ebben az időszakban. Ekkor kezdte el Málta átvenni a nyugati kultúra vonalát. Medina volt a sziget központja, és a lakói leginkább földművelésből éltek, de a rabszolgaság nyomai is felfedezhetőek voltak még. Körülbelül 5000 főre becsülték az össznépességet ebben a korban.

1275-ben a Genovai Köztársaság elleni háborúban Gozót is kifosztották. Málta a következő években végig harcban állt, és hosszú évekig tartó lázadások és ostromok után győzelmet tudtak aratni a francia flotta felett. Az elkövetkező száz évben több szerzetesrend is megtelepedett Máltán, és rengeteg templomot építettek. Átalakult a mezőgazdaság, gyapotot és köményt termesztettek, amely által maga a vidék is átalakult, hiszen hatalmas termőföldek váltották fel a kisebb legelőket. Ehhez az időhöz kötik azt az ellentétet is a latin nyelvű elit és a máltaiul beszélő helyiek között, amely egészen a 20. századi nyelvkérdésig ellentéteket szült az országban. 1420-ban Don Gonsalvo Monroy kapta meg a szigeteket, de uralkodása nem tartott sokáig, hiszen 1425-ben lázadás tört ki ellene, és hamarosan meg is halt. Alfonz király, a tárgyalások során megállapított pénzt visszajuttatta Málta népének, és az erődítményeket megerősítette. A király, hálából máltai alattvalói hűségéért, Medina vagyis Málta városának a Città Notabile nevet adta. Amikor Spanyolország egyesítése 1492-ben megtörtént, a “katolikus királyok” egy határozattal kitelepíttették a zsidókat az országból, ezáltal Máltáról is. Az itt lakók közül többen is úgy kerülték el a kitelepítést, hogy áttértek a keresztény hitre, és javaik 45%-át odaadták az államnak.

1530-ban érkezetek a szigetre a Jeruzsálemi Szent János Lovagrend – mai nevén Máltai Lovagrend – Rodoszról elűzött tagjai és telepedtek le a szigetre végleg. A lovagrend egy egészen sajátos, uralmi rendszert alakított ki és a társadalom minden részét a saját ellenőrzésük alá vonták. Az eredeti gyógyító tevékenységet később a katonai szolgálat és a vagyonszerzés váltotta fel. 1540 és 1565 között a folyamatos háborúk és hadjáratok jellemezték Málta történelmét. Az ekkori török invázió Málta szigetét sem kerülte el. Lovagokból, külföldi zsoldosokból és máltaiakból vegyesen állt össze az a 9000 ember, aki a teljes védelemért felelt. Voltak, akik Szicíliába menekültek. A későbbiekben némi spanyol segítség is érkezett a háború lezárására. A győzelem nagyban volt köszönhető a lovagok vitézségének, amely számukra egy életforma volt. A diadal hatására a lovagok úgy döntöttek, hogy Máltán maradnak.

A nagymesternek, Jean Parisot de La Valette bátorságának és vezetői képességének, és a máltaiak kitartásának köszönhetően győzelmet arattak. A törökök visszaverésének emlékére Castello a Mare megkapta a Città Vittoriosa, Senglea pedig a Città Invincta nevet. A mai fővárosa Máltának a nagymester nevét viseli, amelyet saját magáról nevezett el a diadal után. A várost folyamatosan újraépítették, de az elkészülést Valette már nem érte meg. 1592-re fejezték be a város felépítését egy Pietro del Monte néven ismert nagymester idején, a máltai Glormu Cassar nevű építész segítségével és vezetésével. Máltát Európa akkori legnagyobb erődjének építették. Az építkezések rengeteg itt élő máltainak adtak munkalehetőséget. A lovagrend pedig hatalmas beáramló tőkét tudott biztosítani, amelyre nagy szüksége is volt a fellendüléshez a szigetnek. Eleinte a hajózás és a hadiipar jelentette a fellendülést, majd a későbbiekben már az építőanyagok kitermelése is elindult. Gozót 1560 és 1599 között többször is megtámadták, ezért a Citadellát megerősítették. A későbbiekben a kisebb szigeteken is megnövekedett a népesség és ekkor már a lakosság leginkább szövetkészítéssel és gyapotból félkész vagy kész termékek gyártásával foglalkozott.

A kereskedelem mindig fontos és meghatározó szerepet játszott Málta történelmében. A spanyol-francia háborúk ideje alatt Málta és Észak-Afrika között meglehetősen megerősödött a kereskedelmi kapcsolat. A kalózok is felfigyeltek a megnövekvő forgalomra, így Málta a lovagok segítségét kérte a kalózok megfékezésére. A háború lezárultával fellendült az élelmiszeripar és a lakosság száma rohamosan növekedett. A 19. század elejére a lakosság a hatszorosára növekedett és nagyságrendileg 93000 itt született máltait tartottak nyilván. Ezen kívül körülbelül 22000 itt élő külföldire becsülték a lakosság többi részét.

1798-ban, Napóleon seregei megérkeztek Máltára és a franciák uralma alá kerültek. Napóleon átszervezte a máltai államot és 12 közösségre osztotta fel. Új oktatási rendszert vezetett be és feloszlatta a rabszolgaságot. Később az állami kincstár jelentős részével elhajózott Egyiptomba. A franciák uralma ellen hamar felkelés tört ki, a felkelők létrehozták a Nemzeti Kongresszust, akik az angolok segítségét kérték. Nehéz éveket éltek át a máltaiak. A felkelésben Málta lakosságának nagyjából a tizedét veszítette el hadi cselekmény, megtorló ítéletek vagy éppen az éhezés következtében. A francia megszállók elhajóztak Málta szigetéről, majd visszakerültek a Szent János Lovagrend uralma alá. Málta fontos átrakodó és kikötőhely lett, ami jelentős fellendülést hozott az itt élő emberek számára. Málta kereskedelmi jelentősége azonban csak a háború idejére maradt meg, a blokád feloldásával csökkenni kezdett. Fontossága az 1813-as járvánnyal szűnt meg, amely 4000 áldozatot követelt, és ezután 13 évi karantén következett a szigeteken. Az 1814-es béke megkötésével a sziget brit gyarmat lett, bizonyos önállósággal. A lovagoknak menniük kellett, akiknek a székhelyük azóta is Rómában van. A britek jelentős fejlesztéseket vittek végbe. Meghonosították többek között a burgonyát és hullámtörő gátat építettek. Távírókapcsolat jött létre a szigetek között. Megszűnt a munkanélküliség és általános jólét köszöntött be az emberek életében a szigetre. 1881-ben megépítették a kikötők védelmére a Victoria Lines védelmi vonalat, amely Pembroke és Mgarr között végighúzódott a szigeten. Két évvel később már vasút épült Valletta és Notabile között, és nem sokkal később már motoros buszok szállították az utasokat. Kiépítették a csatornahálózatot, ezzel jelentősen javítva Málta egészségügyi helyzetét. Az 1900-as évek legelején villamosvonalat építettek a kikötők környékén. Azonban a nyelvkérdés nagy vitákat jelentett Málta szigetén. A máltai nyelvet kellő írott anyag hiányában nem tudták bevezetni, de az angol ellen pedig tiltakoztak.

Mindkét világháború elérte a szigetet, jól védhető erődei és kikötője miatt stratégiailag fontos katonai bázis volt, mégis az első világháború hadviseléséből kimaradt Málta. Egészségügyi központként működött, és a hajók javításában vállalt fontos szerepet a britek oldalán. Az első világháború befejeztével sokan maradtak munka nélkül. Új alkotmányt dolgoztak ki, amely a mai napig érvényben lévő választási rendszer. Megalakult az összes párt.  Lassú fejlődés következett az új rendszer által és 1924-ben kötelezővé tették az iskolai oktatást is. Az iskolázottak nagy része viszont később elhagyta az országot. A nyelvkérdés is újra felmerült, és az olasz, valamint az angol nyelv is megmaradt Máltán. Mivel olaszosítani akarták az akkori fiatalokat az oktatás által, ezért a britek felfüggesztették az alkotmányt. A vita végső megoldására 1934-ben hivatalosan is bevezették a máltai nyelvet.

A két világháború között visszaesett Málta gazdasága. Az újabb gazdasági fellendülést pedig éppen a második világháború előkészületei hozták meg. Fejleszteni kezdték a kikötőket és 1940-ig bezárólag négy repteret is építettek. Mégis felkészületlenül érte a világháború kezdete Máltát. 1942 elejétől szinte minden naposak lettek a légitámadások. Málta elfoglalására azonban sohasem került sor. A második világháborúban több, mint 35000 lakás vált lakhatatlanná és a sziget lakossága a töredékére esett vissza. A háború után a brit segély hozott újabb fellendülést Málta számára. Hősiességükért 1942-ben az angol király az egész máltai lakosságot György-kereszttel tüntette ki.

A második világháború utáni újjáépítés keretében a szigeteken elkezdett kiépülni a tömegközlekedés, az elektromos, víz és csatornahálózat, kivirágozhattak a kisvállalkozások, és ez pozitív szociális és politikai változásokhoz vezetett. 1946-ban megalakult a nemzetgyűlés, és bevezették a kötelező iskolai oktatást. A függetlenedésről ugyanebben az évben népszavazáson döntöttek, ekkor vált az ország önálló állammá. Málta a Nemzetközösség tagja lett, és államfője továbbra is II. Erzsébet volt, akit a főkormányzó képviselt. Nagy-Britannia anyagi segítséget nyújtott ismét az induláshoz. A függetlenség kikiáltása után december 1-jén Málta az ENSZ, 1965-től az Európa Tanács, 1970-től az Európai Gazdasági Közösség társult tagja lett. Málta 1974 óta köztársaság, öt évente újra választott köztársasági elnökkel. A kulturális fellendülés első jele a filmipar megjelenése volt. Az 1979-es Popeye című film, valamint az 1999-es Gladiátor című film forgatása óta Málta – főként a Ricasoli erőd – több nagy költségvetésű film forgatási helyszíne lett.

Az ország legnagyobb fellendülését a turizmus hozta. 1980-ban az UNESCO felvette a világörökség listájára Valletta városát, a Ggantija templomegyüttest, valamint a Hal Saflieni-i hipogeumot. 1992-ben újabb öt templomot nyilvánítottak a világörökség részévé, Málta megalitikus templomai néven. Ezek és a gyönyörű tengerpartjai, valamint kellemes klímája, kedvelt turisztikai célponttá teszik az országot.

Málta 1990-ben kérte a felvételét az Európai Unióba és 2004-ben, Magyarországgal együtt, az Unió teljes jogú tagja lett. Az Unióhoz csatlakozva a máltai nyelv hivatalos nyelvvé lépett elő, és 2008. január 1-jén pedig bevezették az eurót, mint hivatalos fizetőeszközt.

Málta egész történelme alatt fontos kereskedelmi, hajózási, hadi és stratégiai központ volt, kisebb mérete ellenére is. A régi történelmi helyszínek közül több rom és emlékezetes épület is várja az ide látogató turistákat. Történelmi nevezetessége mellett kristálytiszta tengervizével és csodálatos panorámájával vár mindenkit, ez a három szigetből álló, lenyűgöző miniállam.

Aki nem volt még Máltán, egyszer mindenképpen látogasson el erre a szigetre, hogy része legyen ennek a hihetetlen történelemnek, amely mai mivoltját megformálta Málta szigetének.

>