Valette, Málta, érdekességek

Egy máltai kirándulás során érdemes időt szánni a tengerparti sütkérezés mellett némi városnézésre is. Többek közt Málta fővárosát, Valettát semmiképpen nem maradhat le a bakancslistáról. Ez a város hihetetlen történelmének köszönhetően több címet is visel, mégpedig a barokk stílus egyik mesterműve, európai művészeti város, szerepel az UNESCO Világörökségi listáján, sőt 2018 januárjától Európa Kulturális Fővárosa is.

Valetta a leghíresebb és legnépszerűbb történelmi hely a világon. Európa legszebb művészeti alkotásai láthatók az utcáin templomok, paloták, múzeumok formájában. Szinte minden sarkon történelmi épületeket csodálhatunk meg, a séta során lenyűgöző szökőkutakat, szobrokat, címereket láthatunk. Amennyiben felfedezni kívánjuk Valetta utcáit és nevezetes helyeit, a fényképezőgépet semmiképpen ne felejtsük magunkkal vinni, hogy ezt a nem mindennapi látványt, amit a város nyújt, meg tudjuk örökíteni, többek közt az épületek színes erkélyek amelyek mellett nem lehet észrevétlenül elsétálni. A szűk utcák tele vannak apró, régies boltokkal és kávézókkal, míg Valetta főutcáján nagy nemzetközi márkaboltok sorakoznak. A várost ajánlatos gyalog körbejárni, hogy biztosan ne maradjon ki semmilyen érdekesség.

Az 1565- ös nagy ostrom után a lovagok nekiláttak a nagyszabású projektnek, melynek neve „a város, amit úriemberek építettek úriembereknek“. IV. Piusz pápa a legjobb mérnökére, Francesco Laparellire bízta, hogy ne csupán egy erődöt, hanem egy kulturális mesterművet is építsen. 1566- ban kezdték a lenyűgöző bástyákat, erődöket, katedrálisokat építeni és meglepően rövid idő alatt felépítették, csupán 15 év kellett hozzá, pedig abban az időben még nem voltak mechanikus szerszámok sem. Laparelli a város befejezését asszisztensére, Gerolamo Cassar- ra hagyta. Az ő mesterműve a Szent János- társkatedrális, melynek gyönyörű barokk stílusú belső részét később Mattia Preti építette át. Valetta első barokk stílusú épületeit az olasz származású Francesco Buonamici építette. A mai napig többek közt ezeket az épületeket csodálhatjuk, amelyek a 16- 17. században épültek.

A 16. században alakították ki a Felső Barakka kiskertet is a Nagy Kikötő felett, hogy pihenő menedéket nyújtson a lovagoknak. A mai napig kedvelt látogatóhely többek közt a csodálatos kilátóterasza miatt, melyből rálátunk a Nagy Kikötőre és a szemközti félszigetre. Emellett gyönyörű növényekkel, fákkal, szökőkutakkal van díszítve az egész kert, ahol túránk során érdemes egy kis pihenőt tartani, egy kicsit elvonulni a nyüzsgő város elől. A lenti terasz a Saluting Battery birtokában áll, ahol egykor ágyúk tüzeltek a hadihajók tiszteletére, mikor a kikötőbe érkeztek. Azóta az ágyúfedélzet felújításra került és minden nap délben és délután négy órakor nagyszerű ceremónia keretében tüzel egy ágyú. Megéri ezekben az időpontokban idelátogatni. A gyerekek biztosan élvezni fogják.

A Lascaris Háborús Helyiségek földalatti folyosókból és termekből áll, amely a II. világháború alatt főhadiszálásként szolgált. A háború után a Királyi Tengerészet mediterrán flottájának központjává vált, majd az 1960- as évek végén a NATO vette át, és stratégiai központként használta. 2009- ben a Máltai Örökségvédelmi Hivatal átvette és felújította. Ennek az eredményét élvezhetik ma a látogatók felfedezhetik Málta legjobban megőrzött háborús titkait.

Szintén a 16. században épült a Nagymesterek Palotája, melynek a zord külseje fenséges belsőt rejt. 2015- ig ez volt a Máltai Parlament székhelye, ám Málta elnökének a mai napig ez a rezidenciája, így a szobák általában zárva vannak a nyilvánosság előtt. A Palota alsó szintjének folyosóján sorakoznak a Johannita Lovagrend életnagyságú lovagi páncéljai teljes fegyverzetben. A 25000 darab 16- 17. századi páncélból ma még mindíg több, mint 5000 darab maradt fenn. Olyan értékes darabok, mint a La Valette által viselt mellény, vagy az Alof de Wingnacourt számára készített arannyal díszített páncél. A nagymesterek egykori istállói adnak otthont a fegyverraktáraknak. Itt megcsodálhatunk néhány gyönyörű fegyvert, nyílpuskát, elöltöltős puskát, kardot, pisztolyt. A fegyvertárból vezető folyosó a tanácsteremig tengeri csatákat ábrázoló jelenetekkel, portrékkal és nagymesterek címereit ábrázoló festményekkel vannak díszítve, illetve a 17. századi gobelin faliszőnyegekkel, melyek afrikai, indiai, karibi és brazil helyszíneket mutatnak be különböző állatokkal ábrázolva. Itt érdekességképpen megemlíteném azt is, hogy Valetta legtöbb utcáját a nagymesterekről nevezték el.

Málta leglenyűgözőbb temploma a Szent János- társkatedrális. A Szent Lőrinc templom helyén épült. Belsejét a 17. században Mattia Preti építette át máltai barokk stílusra, ami döbbenetes változás volt a sima homlokzat után. A falak, az oszlopok és a bordázat gazdagon díszített, amely aranybrokát hatását kelti. A boltozatot Mattia Preti festményei díszítik, melyek Keresztelő Szent János életét illusztrálják. A templom egyik legnagyobb kincse egy Caravaggio festmény Keresztelő János lefejezéséről. Ez a templom egyenértékű a Mdiná- ban található Szent Pál katedrálissal, ahol a máltai érsek székel, ezért lett egy 1816- os pápai rendelet alapján „társkatedrális“.

A 16. századi Casa Rocca Palota a Marquis de Piro család otthona. A palota egy része nyitott a látogatók számára, akik betekintést nyerhetnek az arisztokraták kiváltságos életébe és megtekinthető a II. világháború alatt használt búvóhelyüket, amely több, mint 30 méterre van a föld alatt.

Mivel a város építészeti stílusa megalakulása óta, vagyis a 16- 17. századtól szinte semmit sem változott, így meglehetősen kitűnik a többi épület körül a Renzo Piano által épített lélegzetelállító Parlament épülete, melyet 2014- ben fejeztek be. A két, rengeteg kőből álló alakzat plyan hatást kelt, mintha a levegőben lebegnének, de nyilván cölöpök tartják. A tetőn több, mint 600 négyzetméternyi napelem van, amelyek a legtöbb energiát megtermelik télen az épület fűtéséhez, nyáron pedig a hűtéséhez.

Ugyanezt a modern stílust képviseli a szintén Renzo Piano által újított városkapu és az Operaház is. A Városkapu méretei azonosak az 1633- ban épített eredeti bejáratával. Olyan érzést kelt, mintha a járókelők egy hídon mennek át. Remek rálátás nyílik innen az árokra és az erődítményekre. A kaput 25 méter magas fém pengék kezesztezik.

Valetta még a felsoroltakon kívül nagyon sok szemet gyönyörködtető látnivalóval bővelkedik, amiket még mindenképpen érdemes felkeresni, ha itt járnak, mint pl. szökőkutakat, pl. a Lion szökőkút, amely a 17. században mészkőből készült, vagy a Triton szökőkút, amely 1959- ben készült, a szebbnél szebb szobrokat, melyeket a Felső Barakka Kertben és Valetta terein tekinthetjük meg.

Meglátogathatjuk még a város múzeumait és ne hadjuk ki az Alsó Barakka Kertet sem. Minden esetre, ha városnézésre indulunk Valettán, szánjunk rá egy egész napot, mivel látnivaló bőven akad, így van mit felkeresni a nap folyamán. Biztos, hogy látványban és emlékekben gazdag élményekkel fogjuk zárni azt a napot, amit itt töltünk el.